Select Page

Futó és kerékpáros verseny a kisvárdai Asszonyhegyen

A Kisvárda és Környéke Bringások Kerékpáros Sportegyesület  (KKB SE)  és a Tekeregj 2019. április 7-én, vasárnap reggel 10:00 -tól  a kisvárdai Asszonyhegyen futó és kerékpáros  versenyt,  a Race of Szabolcs sorozat 2. futamát rendezi meg. 

2019-ban  is folytatjk az elmúlt években megkezdett hagyományukat, szeretnének lehetőséget adni nemcsak a környék, hanem az egész régió futóinak és terepbringásainak, hogy tavasszal megmérettessék magukat egy izgalmas nyomvonalú rendezvényen.

Szeretettel várják a helyi versenyzőket, és természetesen számítanak a határon túli barátaikra, sporttársaikra, akik korábban is ellátogattak Kisvárdára Romániából, Ukrajnából és Szlovákiából, és azokat is, akik most szeretnék ezt a műfajt kipróbálni, illetve,akik szeretnének egy látványos és színvonalas kerékpárversenyt látni Kisvárda legmagasabb helyszínén 🙂
A rendezők mindent megtesznek, hogy mind a színvonal, mind pedig a hangulat kiváló legyen, az izgalmas versenyről pedig reméljük ismét a nagyszámú nevezők gondoskodnak.
Idén változott  a nyomvonal, és az eddigieknél is technikásabb és látványosabb pályát jelöltek ki a KKB szervezői.
Támogatóiknak köszönhetően chipes időmérőrendszer segíti, hogy profin tudják mérni a versenyzők idejét .
Számítanak az ifjúságra is, szeretnének a fiataloknak lehetőséget adni, hogy kipróbálhassák magukat.
A versenyzők ismét évezhetik az Arany Cipó pékség mákos rétesét, melyet nevezéskor vehetnek át, ajándékként .